Bevezető leírás

Egy olyan intenzív expedíciószerû körutazásról beszélünk, ahol a kalandvágyó utazó a Sierra Nevada del Cocuy 5000 méter feletti magasságaiból indulva a Los Llanos Orientales magávalragadó világán keresztül, Kolumbia földrajzi középpontját érintve az Orinoco folyón haladva járja végig a Guayanai Pajzs és az érintetlen Matavén és Tuparro Nemzeti Parkok vidékét. Háromszor átmegyünk megnézni egy-egy látványosságot Venezuelába. Ez ugyanaz az útvonal, melyet Alexander von Humboldt természetkutató is végigjárt expedíciója során, a turizmus viszont nem jut el idáig, ezért olyan érintetlen. Ezen az utunkon több extrém úticélt is felkeresünk, illetve tartalmaz fárasztó, magaslati gyalogtúrákat is, ami kiemelt fizikumot kíván, illetve a komfortzónádból is ki kell majd lépned. Több olyan ritka látványosságot tartalmaz, ami ismeretlen a külföldiek számára. Ezen az utunkon rendkívül sok hosszú autó és buszút is van, ráadásul az utazás második felében végig csónakkal utazunk, sokszor félnomád módon szállunk meg!

Arra fontos felhívnom a figyelmet, hogy több nehéz szakasz szerves része a túrának, nem elhagyható és az utazások akkor is hosszúak, fárasztóak. Nem kezdô utazóknak való!

  • Helyszín:
    Kolumbia
  • Indulás helye:
    Bogota
  • Megállók:
    Boyacá, Casanare, Meta, Guaínia, Vichada
  • Elutazás helye:
    Bogota
Életkor
Élményleírás

1.nap

Miután találkoztunk a reptéren Bogotában, a mai nap hátralévô részét pihenéssel töltöd a belvárosi szálláshelyen, hiszen holnap 12 órás buszút vár ránk.

2. nap

Reggel távolsági buszra szállunk a Sierra Nevada del Cocuy lábánál fekvô legmagasabb településre, Güicán-ba, átszállással. Ez nagyjából 12 óra buszozást jelent, ezért könnyen lehet, hogy az elsô éjszakát a buszon töltjük; ez a bogotai repülôérkezéstôl függ. Estére melegvizes hotelben szállunk meg a rendkívül hideg Güicánban.

3. nap

Reggeli utàn terepjáróval indulunk tovább, vagy másfél órát a gyalogtúránk kiindulópontjához, ahol a mai napot akklimatizációs túrával, bemelegítéssel és a magashegyi életmódhoz való hozzászokással töltjük. Az éjszakát is az itteni faházban töltjük, és közben gyönyörködünk a Nemzeti Park festôi környezetében.

4. nap

Ma már keményebb napunk lesz, hiszen nekivágunk a havasoknak. A La Esperanza haciendáig még terepjáróval, onnan pedig gyalog, ami a közel 18 kilóméteres magashegyi terepen oda- vissza majd 10 órát jelent! Mindezt az is nehezíti, hogy az amúgyis 3600 méter magas alaptáborból a délelôtt folyamán majd ezer métert emelkedünk felfelé, két barlangot és a Laguna Grandét útbaejtve. Mindezt gyönyörû panorámával fûszerezve 5 csodaszép 5000 méter feletti havas csúcsra. Innen ugyanoda visszaérkezve estére a Kanwara menedékházba visz a terepjáró, ahol ma megszállunk.

5. nap

A Ritacuba Blanco a Sierra Nevada del Cocuy legmagasabb csúcsa, a maga 5330 méterével, amibôl mi a mai napon nagyjából 4950-ig jutunk, ami épp elég megterhelô, de a látvány felülmúlhatatlan. Itt a hozott élelembôl megebédelünk, majd elindulunk vissza a tegnapi szállásra, ahol vacsorázunk és megszállunk éjszakára. A mai gyaloglás vagy 7 órát vesz igénybe, és a magasság miatt igen fárasztó!

További részletes információ és ajánlatkérés ezen a linken vagy a kapcsolat menüpontban alatt.

Még több érdekes Kolumbiai élmény itt.

Tippek

Igény esetén az utazás meghosszabbítható tengerparti pihenéssel Cartagenában, vagy a Tayrona térségében, illetve spirituális elvonulással is a Sierra Nevada dzsungeleiben. Részletekért érdeklôdj a Szervezônél!

Kinek ajánljuk ezt az élményt

Ezt az utunkat minden olyan jó fizikumú, tapasztalt és természetkedvelô utazónknak ajánljuk, aki egy autentikus, nomád sôt néhol extrèm körutazás keretein belül részletesebben szeretné megismerni a Kelet – Andok, a Los Llanos és Orinoquia érintetlen világát, érdekli a történelem, a természet és nem rest gyalogolni és sokat utazni a kanyargós utakon, vagy épp órákat csónakázni a dzsungelben, bírja a magaslati klímát, és aktív kikapcsolódásra vágyik.

Alapvetôen 18-60 éveseknek ajánljuk ezt az utunkat.

Video
Térkép
Dátum

Egész évben elérhető

Minimum létszám
Fizetési módok
Ár
  • $ 2350 / fő
    • 50 % előleg szükséges átutalással foglaláskor
    • 50 % készpénzben a helyszínen (választott deviza: USD, COP)
Megjegyzés
  • 21 éjszaka vendégházban, privát szoba fürdővel
  • 5 nap reggelivel
  • 2 belföldi repülőjegy
  • Díjak: Útdíjak, parkolók
Érdeklődés a programmal kapcsolatban
Érdeklődés programmal kapcsolatban

További ajánlatok