Franciaország büszkesége, Párizs jelképe. ez a mindenki által jól ismert ikonikus Eiffel torony
Mostmár……
Na de amíg idáig jutott, addig elég sok kalandja volt.
Például Gustave Eiffel, a torony tervezője eredetileg nem is Párizsba, hanem Barcelonába szerette volna a tornyot.
De a Spanyolok ezt lefújták, mert drága volt, de a franciáknak megtetszett az ötlet…
Az Eiffel-torony Párizs egyik jelképe lett.
Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. A torony összmagassága 324 m.
Négyzet alapú, 1,6 ha alapterületű, 10 100 tonna tömegű, 12 000 acél darabból, szegecseléssel állították össze, átmeneti jelleggel. Évente kb. 10 tonna festék kell felülete karbantartásához.
A legmagasabb épület volt a világon a New York-i Chrysler Building 1930-as felépítéséig (319 m).
A torony fenntartási és karbantartási költségei igen magasak, és ez sok gondot okozott már Párizsnak, ám ami valakinek gond, az másnak lehetőség.
Megjelenik egy kanador:
Így például Victor Lustig lehetőséget látott a problémában, és eladta a tornyot ÓCSKAVASnak!!!
….”1925-re Franciaország már újjáéledt az első világháború után, és Párizs virágzásnak indult, kiváló környezetet biztosítva egy svindlernek. Lustig „mestercsalását” egy tavaszi napon, újságolvasás közben tervelte ki. Egy cikk azt boncolgatta, hogy a városnak problémái vannak az Eiffel-torony fenntartásával. Még a festés is drága munka volt, és a torony amúgy is igencsak rossz állapotban volt. Lustig meglátta a lehetőséget a cikk mögött, és egy máig emlékezetes tervet ötölt ki.
Lustig csináltatott magának egy hamis kormányzati iratot és meghívott hat ócskavas-kereskedőt egy bizalmas találkára a Hotel de Crillonba, a legrangosabb párizsi hotelek egyikébe, hogy tárgyaljanak egy lehetséges üzletről. Mind a hatan ott voltak a megbeszélt időben. Ott Lustig úgy mutatkozott be, mint a Posta- és Távközlés Ügyi Minisztérium miniszter-helyettese. Elmondta, hogy a jó hírnevük alapján választották ki őket, majd kivetette a csalit.
Lustig azt mondta a kereskedőknek, hogy az Eiffel-torony fenntartási költségei olyan felháborítóan magasak, hogy a város úgy döntött, eladja hulladékként. A közfelháborodás elkerülése végett – folytatta – lényeges, hogy a dolog titokban maradjon, amíg minden részletet kitalálnak. Lustig azt mondta, hogy rá osztották a feladatot, hogy válassza ki a kereskedőket, akik végrehajtják a bontást. Az ötlet nem is volt olyan hihetetlen 1925-ben, mint amilyen ma lenne. Az Eiffel-tornyot az 1889-es Világkiállításra építették, de nem állandóra tervezték. Úgy gondolták, hogy 1909-ben lebontják és egy másik helyre szállították, mert nem illett össze a város többi nagy műemlékével, mint a gótikus katedrálisok vagy a Diadalív, és akkoriban tényleg nagyon rossz állapotban volt.
…és jött is a megoldás
Lustig elvitte az urakat a toronyhoz egy „felderítő körútra”, egy bérelt limuzinban. Ez lehetőséget adott Lustignak, hogy felmérje melyikük a leglelkesebb és legnaivabb. Lustig ajánlatokat kért a következő napra, és emlékeztette őket, hogy mindez államtitok. Valójában Lustig már előre tudta, hogy kinek az ajánlatát fogadja el, és ez André Poisson volt (érdekes, hogy franciául a „poisson” azt jelenti, hal, de sértő jelzőként is használják a kiváltképpen hiszékeny emberekre). Poisson bizonytalan volt, érezte, hogy nincs benne a párizsi üzlet belső köreiben és azt hitte, az Eiffel-torony ügy majd megnyitja az ajtót a nagyobb körökbe.
Poisson felesége viszont gyanakvó volt. Kíváncsi volt, vajon ki is ez a hivatalnok, miért volt minden olyan titkos, és hogyan lehet, hogy mindent ilyen gyorsan elintéztek. Hogy elaltassa az asszony gyanúját, Lustig még egy találkozót szervezett, melyen „bevallott mindent”. Mint miniszter, mondta Lustig, nem tud elég pénzt összeszedni, hogy tovább élvezhesse eddigi életét, így valamit ki kellett találnia, hogy megnövelje a fizetését. Ez azt jelentette, hogy némi diszkréciót követeltek az ügyletei. Poisson azonnal megértette: egy korrupt kormányhivatalnokkal áll szemben, aki kenőpénzt akar. Ez azonnal elaltatta Poisson gyanakvását, hisz került már hasonló helyzetbe és gond nélkül tudott üzletelni az ilyen emberekkel.
Így Lustig nem csak az Eiffel-torony „árát” szerezte meg, de még egy hatalmas kenőpénzt is bezsebelt. Lustig és a titkára, egy francia-amerikai csaló, Robert Arthur Tourbillon (Dan Collinsként is ismert), sietősen vonatra szálltak Bécs felé, egy pénzzel teli utazótáskával.
Minden jó, ha…
Meglepő módon nem üldözték őket, sőt semmi sem történt. Poisson túlságosan szégyellte magát ahhoz, hogy bejelentést tegyen a rendőrségen. Egy hónappal később Lustig visszatért Párizsba, kiválasztott hat másik ócskavas-kereskedőt, és megpróbálta még egyszer eladni a tornyot, de ezúttal az áldozatok feljelentették, mielőtt befejezték volna az üzletet. Lustignak és Collinsnak azonban ekkor is sikerült elkerülniük a letartóztatást.”…..
Keress élményeket az oldalunk tematikus keresőjében, amit helyszín vagy programok szerint szűrve is tudsz használni.
Mégtöbb érdekességet és utazási élményeket a Világcsavargó.eu oldalon, vagy az oldalhoz tartozó facebook csoportban olvashattok a
